Portugál fordítás: Francisco Luís Parreira
Georg Büchner: DANTON HALÁLA
19.00

Szombat, november 23., Nagyszínpad


2 óra 45 perc egy szünettel 
12+
 

Lacroix, Katona, Polgár, Képviselő: Afonso Santos

Danton: Albano Jerónimo

Hérault-Séchelles, Fiatalember, Polgár, Képviselő: António Afonso Parra

Lucile, Simon felesége, Adelaide, Thomas Payne, Nő, Közbiztonsági Bizottság tagja, Képviselő: Joana Carvalho

Camille Desmoulins, Lyoni képviselő, Polgár, Képviselő: João Melo

Julie, Lyoni képviselő, Eugénie, Billaud-Varennes, Nő, Képviselő: Mafalda Lencastre

Egy nő a kártyaasztalnál, Rosalie, Barère, Nő, Polgár, Képviselő: Margarida Carvalho

Marion, Énekesnő, Laflotte, Nő, Képviselő: Maria Leite

Philippeau, Legendre, Dillon, Nemes: Mário Santos

Robespierre, Úrhölgy, Mercier, Börtönőr: Nuno Nunes

Simon, Hermann, Képviselő: Paulo Calatré

Saint-Just, Polgár, Nemes, Sofőr: Rodrigo Santos

Paris, Collot d'Herbois, Polgár, Ifjú nemes: Sérgio Sá Cunha

 

Rendező: NUNO CARDOSO

Díszlettervező: F. Ribeiro

Jelmeztervező: Nelson Vieira

Dramaturg: Ricardo Braun

Rendezőasszisztens: Nuno M. Cardoso

Fényterv: José Álvaro Correia

Sound design: João Oliveira

Videó: Fernando Costa

Beszédtechnika: Carlos Meireles

Mozgás: Elisabete Magalhães

Producer: Maria João Teixeira

Ügyvezető producer: Alexandra Novo, Mónica Rocha

Műszaki vezető: Emanuel Pina

 

„Sosem áll meg ez az óra?", kérdi Danton, miközben felgyorsul az idő és a történelem vadul újrakezdődik. A kezdet kihívásaival szembenézni, ez a „forradalom" elsődleges jelentése. Danton halála (1835) a francia forradalom költői és véres zűrzavarát idézi úgy, hogy a színdarab maga is forradalmi. Georg Büchner látványosan feldarabolja a hagyományos színházi formát, szeszélyesen váltakozó tónusú és hosszúságú jelenetekkel dolgozik, egymást követi rövid és hosszú, mozgalmas és meditatív ebben a mozgófilm világát megelőlegező narratív folyamban. Ezzel a darabbal indul Nuno Cardoso, a SJNSZ új művészeti igazgatója számára az évad. Ezen keresztül veszi szemügyre a görcsbe rándult, széteső társadalmi testet, az emberhús orgiáját. Csakhogy az 1789-es párizsi utcák ugyanazok, melyeken manapság a sárgamellényesek lázadása dúl. Ezek az utcák a Földközi-tengerbe vagy a Rio Grande folyóba torkollnak, a falak, a hatalom, a gyűlölet, a populizmus visszatértébe futnak bele. „Micsoda gonosz idők. Egyáltalán, ki menekülhet?" A Danton halála mindig nehéz, ijesztő kérdésekkel szembesít. „Meddig falja még az emberiség önnön testét?" „Sosem áll meg ez az óra?"