Kolozsvári Állami Magyar Színház (Románia)
JORDAN TANNAHILL: CONCORD FLORAL
Fotó: István Biró
17.00

Szerda, november 20., Stúdió


Magyarra fordította: László Noémi
1 óra szünet nélkül
14+
Szereplők:
Albert Eszter, Balon-Ruff Andor, Dimény Kristóf, Geréb Csenge Ráhel, Jenei Deborah, Kerekes Ákos, Nițu-Mányoki Dániel, Rázmán Orsolya, Rus Bernadette, Sárosi Áron, Szabó Márk, Szőllősi Eszter, Török Boglárka, Turós Ágnes

Rendező: SINKÓ FERENC


Díszlet- és jelmeztervező: Gábor Zsófia
Dramaturg: Sipos Krisztina
Zene és videó: Iszlai József
Ügyelő: Böjthe Pál

Az előadás a DIGITAL NATIVES nemzetközi színházi projekt keretében jött létre az Európai Színházi Unió és az Európai Unió Kreatív Európa programjának támogatásával.

 

A Digital Natives (Digitális bennszülöttek) az Európai Színházi Unió (UTE) által több tagszínházat tömörítő nemzetközi színházi projekt, amelyben a különböző generációkhoz tartozó alkotók lehetőséget, teret és időt kapnak az egymás iránti őszinte, előítéletektől mentes kíváncsiság megélésére.

Ennek kapaszkodója Jordan Tannahill, fiatal kanadai drámaíró Concord Floral című drámája, melyet Kolozsváron, csak úgy, mint a másik négy európai városban, egy kizárólag digitális bennszülöttekből álló, válogatott diákcsapat ad elő. Mindannyian – alkotók, előadók és nézők – olyan színházi élmény részesei lehetünk, amelyben a generációk közti különbségek elmosódnak, közös dimenzióba kerül fiatal és felnőtt, szülő és gyermek. Az előadás olyan általános érvényű témákat boncolgat, mint a bűntudat, szexualitás, meggondolatlan gesztusaink visszavonhatatlan következményei, a közösségi létben rejlő elkerülhetetlen magány, s teszi mindezt ennek a különleges generációnak a szemszögéből.

Felnőttmentes előadás, felnőtt problémákról, kamaszokról kamaszokkal, nem csak kamaszoknak.

  

„Bízom ebben a generációban, a 16-18 évesekben. Ez a próbafolyamat alatt derült ki számomra, amikor közéjük vegyültem. Nem figyelünk rájuk eléggé, pedig van mondanivalójuk, vannak válaszaik, megoldásaik arra, amit mi elrontottunk. Teret kell nekik adni, beszélgetni kell velük, feladatokat bízni rájuk. Ilyen ez az előadás is. Feladatul kapták, és megoldották. Az övék."

Sinkó Ferenc



Fotó: István Biró