Piccolo Teatro di Milano – Teatro d’Europa & Jolefilm (Olaszország)
Marco Paolini & Francesco Niccolini: NEL TEMPO DEGLI DÈI – IL CALZOLAIO D’ULISSE (AZ ISTENEK KORÁBAN – ODÜSSZEUSZ CIPÉSZE)
Fotó: Masiar Pasquali
20.00

Szerda, november 20., Nagyszínpad


2 óra szünet nélkül
 

Odüsszeusz cipésze: Marco Paolini
Heléna / Kirké / Kalüpszó / Nauszikaa / Pénelopé: Saba Anglana
Athéné / hegedű és basszusgitár: Elisabetta Bosio
Pásztor / Hermész: Vittorio Cerroni
Phémiosz: Lorenzo Monguzzi
Télemakhosz: Elia Tapognani

Rendező: Gabriele Vacis


Rendezőasszisztens: Silvia Busato
Díszlet, világítás: Roberto Tarasco
Zene: Lorenzo Monguzzi
Közreműködött: Saba Anglana, Fabio Barovero
Világítás: Michele Mescalchin
Hang: Piero Chinello
Műszaki asszisztens: Pierpaolo Pilla
Műszaki vezető: Marco Busetto


A produkció létrehozásában közreműködött az Estate Teatrale Veronese és a Teatro Stabile Bolzano.

Eni, a Piccolo Teatro di Milano − Teatro d’Europa intézményes partnerei:  

               

 

Odüsszeuszunk, ez az idős zarándok nem fedi föl kilétét, és úgy forgatja a szavakat, ahogy éppen jólesik neki. Bujkál, hazudik, történeteket mesél, aztán elhiszi azokat, és azok valósággá, sőt legendává lesznek. Hajnalban indul útra, a céllövő verseny és a kérők lemészárlása után. Távozása előtt épp csak hosszú, katartikus sírásra futja idejéből fiával, Télemakhosszal, és egy éjszakányi szeretkezésre Pénelopéval. Az előre megírt sors és az istenek akaratából le kellett mészárolnia az otthonát elözönlő 108 fiatal athéni herceget, akik elcsábították feleségét és a betolakodóknak engedelmeskedő 12 szolgálóleányt. Ártatlannak mondhatná magát, hiszen az istenek parancsát teljesítette, a vérontás áldozati rítus, de Odüsszeusz nem így gondolja a dolgot.

A halállal és erőszakkal telt sorsot képtelen elkerülni, ám miután vérrel szennyezi magát, mégiscsak fordulat következik a történetben. Ahelyett, hogy győzelmét és a vele járó isteni védelmet kiélvezné (Athéné és Zeusz az ő oldalán áll, a mészárlás előtt és után is áldásuk adják rá) a legkegyetlenebb ítéletet mondja ki önmaga felett, és bűnnek nevezi a vérontást, ami az istenek szemében a legnagyobb emberi áldozat. Húszévnyi hányódás és szerencsétlenség után Odüsszeusz újabb bolyongásra ítéli magát. Lemond a kormányzásról, elhagyja családját és királyságát, az őt szótlanul követő Télemakhosszal oldalán ismét útnak indul.

Odüsszeusz mindenekelőtt az őt győzedelmesnek és halhatatlannak vágyó isteneket hagyja cserben. Fellázad szeszélyeik, homályos akaratuk ellen, és nem fél döntése árát megfizetni. Mindezt és ennél sokkal többet a cipész, pontosabban Odüsszeusz a cipésze bőrébe bújva, az évek, utazások és hajótörések terhe alatt megacélosodott, rongyos szandálban mászkáló idegen, maga meséli egy útjába kerülő fiatal libapásztornak. Meredek ösvényen haladva beszélgetnek, körülöttük hangyaemberek végtelen áradata cipekedik az Olümposz faház, az isteni menedékház felé, ahol titokzatos, nagyszabású ünnepségre készülődnek. De a cipész, vállán az evezővel, minderről semmit sem tud még.


„Manapság hány, és mindenekelőtt milyen istenekkel kell szembenéznünk? Nyilvánvalóan nem egy hívő megkérdőjelezhetetlen meggyőződésére utalok, hanem azoknak az embereknek az ésszerű kétségeire, akik figyelembevéve az életüket, meghökkenve és kiábrándulva gondolnak az emberiség által ajánlott száguldásra. A hosszú élet lehetőségére, a mentális és fizikai javulás lehetőségére, a betegségekkel szembeni ellenállás lehetőségére stb. Embernek maradni túlságosan egyszerű és kiüresedett szlogennek tűnik, túlságosan nosztalgikus és megnyugtató, amikor járható út lehet félistenné válni, legalábbis a világ legszerencsésebbjei számára. Számomra Odüsszeusz olyan ember, aki sokat tud az istenekről, és amikora halhatatlanság szirénjeivel szembesül, tudja, hogyan kell megtalálnia az akaratot, hogy ellenálljon."

Marco Paolini



Fotó: Masiar Pasquali