FATTORE K. – Teatro di Roma (Olaszország)
Vlagyimir Majakovszkij: LA GAIA SCIENZA − A TÁRGYAK LÁZADÁSA
Fotó: Olimpia Nigris Cosattini
17.00

Csütörtök, november 21., Stúdió

22.00

Csütörtök, november 21., Stúdió


Olasz nyelvre fordította: Giovanni Crino, Mario Socrate
1 óra 15 perc szünet nélkül
 

Szereplők:
Dario Caccuri, Antonino Cicero Santalena, Carolina Ellero

Rendező: GIORGIO BARBERIO CORSETTI, MARCO SOLARI, ALESSANDRA VANZI


Dramaturg: Giorgio Barberio Corsetti, Marco Solari, Alessandra Vanzi
Színpadi effektek: Gianni Dessì
Vizuális effektek: Gianni Dessì, Giorgio Barberio Corsetti, Marco Solari
Zene: Patty Smith, CharleMagne Palestine, Glenn Branca
Fény- és hangtechnika: Tiziano Di Russo
Produkciós asszisztens: Ottavia Nigris Cosattini
Jelmezkészítő: Gloria Margarita Huamán Rojas

 

Négy évtized elteltével Giorgio Barberio Corsetti, Marco Solari és Alessandra Vanzi, a La Gaia Scienza három színésze ismét megvizsgálja a színház és a színházban földolgozott világ kérdéseit. Mi változott? Mi maradt változatlan a narratíva művészi sodrában? Ideje volt, hogy a La Gaia Scienza a kísérleti, megújuló színházra oly nagy hatást kifejtő három alapító tagjának élénk, üdítő hangja visszatérjen, mert szükséges a további kísérletezés. Így kerül újra színpadra a hármas első előadása, A tárgyak lázadása (1976), mely a kortárs művészet, a színház, az átváltozó világ és azok fölfogásának kérdéseit taglalja, az új nézőpont pedig a új értelmezés, új dramaturgia esélyét nyújtja. A projekt két darabja, a három színész színpadi tanulmányaiba színészeket és táncosokat bevonó, szelekciós, kísérleti szemináriumból áll. A Római Európa Fesztivál és a Fattore K. támogatásával a Giorgio Barberio Corsetti alapította színtársulat 2018 vége és 2019 tavasza folyamán dolgozta ki a 2019 őszén debütáló produkciót.


„A La Gaia Scienza által először 1976. március 24-én a Beat 72 színpadán bemutatott A tárgyak lázadása című előadás újbóli színrevitelének vágya az előadás könnyed, laza szerkezetének bűvöletében gyökerezik: az előadás két részből állt, az első negyven perces, oldalról képek nélkül vetítő projektorokkal megvilágított mozgássorozatból álló felvonást húszperces második felvonás követte, melyben a színpad terét feszes neonfények csíkozták. Nem voltak kijelölt szerepek, karakterek, előadók, a szövegkönyv maga is – Majakovszkij tragédiájából vett részletek – nem verbális anyagként szerepelt, hanem mint laza, szabadon elhagyható, ismételhető improvizációs alap. A rendelkezésre álló teret estéről estére szabad asszociációk, disszociációk szerint más és más módon, személyes érzékenységünktől vezérelve kezeltük, testmozgás, tekintetek, gesztusok révén, a színpadi térrel és az ott álló néhány tárggyal párbeszédben. Ezt a felfoghatatlan kísérletet kellett újból színpadra vinni. A La Gaia Scienza tízéves pályafutása során, különösen az utolsó két előadás, Gli insetti preferiscono le ortiche (A rovarok a csalánt kedvelik) és Cuori Strappati (Hasadt szívek) színrevitelével könnyen újrateremthető forgatókönyveket hoztunk létre, leszámítva talán a rovarok élettere megjelenítésének fáradságos feladatát vagy a szívek bonyolult színpadi gépezetét. Mégis érdekesebbnek tűnt a kezdeti, nietzschei pillanathoz visszatérni, hogy 35 évnyi különválás után újból hárman, közösen gondolkozzunk kezdeti munkánkról, mely mindannyiunk pályájának alapjait fektette le. Itt alakult ki barátságunk, hasonló érdeklődésünk és ízlésünk, közös stílusunk, szellemi és gesztusnyelvünk, és persze ért bennünket számos megmérettetés is ebben a mindannyiunknak saját időt, teret biztosító nagy szabadságban, amely senkinek sem szabott irányt, határt, ez pedig akkor is, most is különösnek, szinte lehetetlennek tűnt és tűnik. Minthogy a filológiai újrateremtés szóba sem jöhet, tekintve, hogy a sosem ismételt, estéről estére a nulláról újra felépített produkciót kellene most a kalapból előhúzni, arra törekszünk, hogy az eredeti feltételek újrateremtésével újra kitaláljuk a színházi játékot, átadjuk a tapasztalatot az eredeti eszközök segítségével (Majakovszkij szavai, a felfüggesztés eszméje, színpadi térrészletekre való utalás törött tükrökkel, néhány tárgy, fénycsóvák, bejátszott zeneműrészletek), fiatal színészeknek és táncosoknak, hogy rávezessük őket e tárgyak használatára, melyek önmagukban valók, de ugyanakkor fogalmakra, gondolatokra utalnak, ösztönző erejük van, így válnak az előadás anyagtalan lényegének hordozóivá. Ez egy műhely/szeminárium kereteiben megvalósítható, vagyis itt nem kizárólag szigorú értelemben vett próbákra gondolunk, hanem a nyelvi fejlődéshez kialakított tér-időszerkezetre. Így nyújtjuk át a pálcát magunk, mindhárman is fönt a színpadon, az új érzékenységgel fedésben vagy váltakozásban együttműködve."

Giorgio Barberio Corsetti

 



Fotó: Olimpia Nigris Cosattini